2010. január 26., kedd

Kukoricadarából nem lesz puliszka:)

KUKORICÁBÓL NEM LESZ PULISZKA
Ez a tény mostanában derült ki számomra is, amikor anyukám szárhegyi nagybátyjának lekicsinylő megjegyzését meghallottam, amely szerint amit mi főzünk, az nem puliszka, az „csak” kevert.

Emlékszem, a rendszerváltást követően mennyire ujjongtak az erdélyi asszonyok, amikor megjelent a boltokban a „magyar” kukoricadara. Abból pillanatokon belül lehetett csomómentes puliszkát főzni, vége volt a kínlódásnak, ami alatt csak keverte-keverte az ember lánya a puliszkát, ami szinte érezte, hogy nem avatott kezekben van a fazék, és semmi esetre sem akart csomómentessé válni. Azóta én is kizárólag darából készítettem, és meg sem fordult a fejemben, hogy mindenkit átverek, akit túrós puliszkával kínálok.



A puliszka Romániában alapétel, egyes vidékeken kenyér helyett fogyasztják. De puliszka kerül a tokány mellé, a gombapaprikás is azzal az igazi, és a halakhoz is azt kínálják. Gyerekként roppant élveztem, amikor Székelyföldön kiborították a hatalmas fazékból a puliszkát, és cérnával vágták – otthon ilyet nem láttam.

Mivel a puliszka kikeverése nem könnyű, erő kell hozzá, anyukám nem is készített ilyet, ez a feladat a Kolozsváron tanuló unokaöccsére hárult. Amikor Elemér elvégezte az egyetemet, akkor ettünk igazi puliszkát, amikor az apukája jött látogatóba. Édesapának a keverés nem jelentett különösebb kihívást:)
Az „eredeti” recept szerint két-három liter fövő vízbe öntenek 60 dkg malomban őrölt, gondosan átszitált puliszka-, azaz kukoricalisztet. Amikor a víz megint főni kezd, a puliszkakeverővel a liszt közepébe fúrnak egy lyukat, és 15 percig főzik. (A puliszkakeverő fából készül, két cm átmérőjű, kb. 30 cm hosszú rúd – kicsit megfaragva, formázva, ezt otthon készítették a férfiak.) Ha kész, a léből leöntenek egy keveset, és félreteszik, és óvatosan keverni kezdik. Szépen, komótosan, bentről kifele haladva, esélyt nem adva a csomóknak. Apránként engedik a középen még „nyers” liszt közelébe a főzőlevet, és keverik-keverik, mígnem egységes masszát nem kapnak. Ha túl kemény lenne, a félretett léből apránként hozzátöltenek. Kiborítják egy vágódeszkára, kicsit hűlni hagyják, majd lehet vágni kifeszített cérnával.


A túróspuliszkához picit puhábbra keverik a masszát, és kanállal egyengetik a szalonnazsírral kikent lábosba, majd szórják meg juhtúróval. A tejes puliszkához a forró puliszkára hideg tejet öntenek, és kanállal eszik. Igazi tehéntejjel fejedelmi vacsora.

Nyaranta, tábortűz mellett a parázsban szokták készíteni a túrós puliszkát. A kész puliszkából gömböket formálnak, közepébe teszik a juhtúrót, és bedobják a parázsba. Amikor a gömböknek kérge lesz, lehántják a külső, megégett burkát, és marad a semmivel össze nem hasonlítható ízű, puha, illatos, krémes, töltött puliszkagömb.

Létezik még eresztett puliszka is, ezt szintén lisztből főzik. Az enyhén sós fövő vízbe állandó keverés mellett szórják egyenletesen, és amíg meg nem főtt, csak keverik, keverik. Ebben az esetben nagyobb eséllyel lesz csomómentes, viszont a fövő puliszka igen veszélyes tud lenni, könnyen megégethetjük a kezünket, arról nem is beszélve, hogy a tűzhely körül mindenről lehet vakarni a robbanó puliszka maradékát.

A kukoricadarából nem lehet jó puliszkát készíteni, mert a középen vízzel nem érintkező nyers dara keverés közben nem puhul meg azonnal, és ropogni fog a fogunk között. Ami abból készül, az a kevert.

Mióta mindez kiderült, próbálkoztam boltban kapható kukoricaliszttel, de túl apróra van őrölve, megint nem az általam elvárt állagú lett a puliszka, a csomókról nem is beszélve.

Anyukáméktól kértem jó lisztet, majd jelentem, hogyan boldogultam… Addig is kevertet készítek, még senki nem háborgott ezért a kis csalásért:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése