EGYENSÚLYBAN AZ ENERGIAÁRAMLÁS
Jártak már úgy, hogy este későn alaposan bevacsoráztak, aztán éjjel egy és három között valamikor arra ébredtek, hogy úgy érzik magukat, mintha súlyos kövek lennének a gyomrukban? De miért éppen ebben az időben ébredünk fel, ha este megterheltük gyomrunkat? Az asztmások miért hajnali 3 és 5 között köhögnek a legintenzívebben, az epeproblémákkal küszködők pedig miért éjfél körül görcsölnek be a legtöbbször?
A kínai orvosok már mintegy négyezer évvel ezelőtt megtalálták ezekre a kérdésekre a választ. A hagyományos kínai orvoslás szerint az emberi szervek meghatározott időrendben működnek és pihennek. A periodikusan váltakozó bioritmusunk szerint mindennek megvan a maga ideje, így táplálkozásnak, a sportnak, a pihenésnek, akár egy foghúzásnak is. 12 fő szervünk kétórás időközönként "váltja" egymást a munkában, a maga idejében az éppen aktuális "dolgozó" birtokolja szinte az összes energiánkat. Az energiapályákon, vagyis a meridiánokon tehát az energiaszint állandóan változik. Egy kis odafigyeléssel mi is nagyon sokat tehetünk azért, hogy ne bontsuk meg az energiaáramlás egyensúlyát szervezetünkben, például : ne késztessük bőséges vacsorával éjjel májunkat aktív munkára, MERT éppen pihen.
A kínai szerv-óra, amely testünk 12 csatornáját mutatja. Mindegyiknél megfigyelhető egy olyan kétórás periódus, amikor AZ ÉLETERŐ áramlása maximális
1 és 3 óra között: a szervezet teljesítőképessége ebben az időben a legalacsonyabb. A máj teljes erővel méregtelenít, nem szabad tovább terhelni.
3-5 óra között: eljött a tüdő aktív ideje, felkészül az egész napi munkára. A férfiak nemi aktivitása ebben az időintervallumban a legnagyobb, mert ilyenkor termelődik a legtöbb nemi hormon.
5-7 óra között: ekkor működik legaktívabban a vastagbél. Ez az egészséges székletürítés ideje. Megszabadítjuk szervezetünket a salakanyagban található mérgektől, így azok nem tudnak visszaszívódni és teljesítőképességünket csökkenteni.
7-9 óra között: a gyomor leginkább terhelhető időszaka. Ekkor tud a leghatékonyabban dolgozni,: tehát bőséges, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag reggelit vegyünk magunkhoz.
9-11 óra között: testhőmérsékletünk optimális, az idegrendszer ebben az időszakban a legnyugodtabb, teljesítőképességünk igen magas.
11-13 óra között: 11 óra a szívciklus csúcspontja, tehát legjobb idő a sportolásra. Délben erősödik a gyomorsav-, majd később az epetermelődés, készen állunk egy finom ebéd elfogyasztására.
13-15 óra között: lassul a vérkeringés, az energiák a vékonybélben koncentrálódnak, csökken a fájdalomérzékelés is, ezért ilyenkor érdemes a fogorvoshoz bejelentkezni.
15-17 óra között: a húgyhólyag dolgozik a legintenzívebben, ezért fogyasszunk bőségesen cukor és alkoholmentes folyadékot. Szervezetünk kiüríti a méreganyagokat, ismét ereje teljében van, tehát tanulhatunk, sportolhatunk, dolgozhatunk teljes energiabedobással.
17-19 óra között: vesénk a legnagyobb tisztító munkában, ezért ebben az időben ne terheljük tovább zsírral, cukorral, sóval és egyéb mérgező anyagokkal. SEMMIVEL !!! ---esetleg: kevés,tiszta víz! Vérnyomásunk csökken, szívműködésünk lassul, egy kicsit nem árt megpihenni munka közben. ---ESETLEG ,de inkább ne, a könnyű vacsorát !
19-21 óra között: ha most vacsorázunk, azt már nem dolgozza fel szervezetünk, elraktározza reggelre. Energiapályáink lelassulnak, felkészülünk az éjszakai pihenőre, érzékeink kifinomulnak.
21-23 óra között: az úgynevezett "hármas melegítő" időszakában testünk és lelkünk nyugalomra, pihenésre vágyik, teljesítőképességünk erőteljesen csökken, ez a legpihentetőbb alvás ideje, tehát ne végezzünk se testi, se szellemi aktív tevékenységet igénylő munkát. A hármas melegítő nem szerv, hanem azt a helyet jelöli, ahol testünk alsó-középső és felső részének szervei együttműködnek. Feladata, hogy a légzés, az evés és az ivás során a szervezetünkbe jutó, a tüdő és a gyomor által felvett energiákat a testünkbe irányítsa.
23-1 óra között: legintenzívebb az epehólyag görcskészsége, kevésbé csillapítható a fájdalom. A kínai orvoslás szerint akkor vagyunk egészségesek, ha a szervezet energiakeringése harmonikus. Ez az energia az életerő(Qi), a vitalitást, életerőt jelenti.
A keringés akadályoztatása betegséghez vezet.! Érdemes tehát figyelemmel kísérni biológiai óránkat.
2010. január 21., csütörtök
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése