CÉKLA
Cékla alapanyag
link NO SALTY a webszakácskönyv (itt sok cékla recept)
Régen jól tudták a népek, hogy a cékla erősíti a gyengét, bátorítja a félénket, boldogítja a bánatost. Hippokrates a vörösborral egy napon emlegette gyógyhatásait, a rómaiak gyulladás, ragály és láz ellen használták. A történelem folyamán azonban az emberiség elfelejteni látszott e bölcsességeket, és sok száz évnek kellett eltelnie, hogy Paracelsus és Hildegard von Bingen ismét felemlítse vértisztító és immunerősítő hatásait.
A nyers cékla fokozza a sejtek oxigénellátását, méregtelenít, jól hat vérszegénység és melankólia ellen, összességében tehát valóban erősít, gyógyít, fiatalít és boldogít. Ferenczi Sándor orvos a huszadik század ötvenes éveiben azt figyelte meg, hogy a cékla gátolja a tumorképződést is, amit azóta számos kísérlet igazolt, ezért szokták kiegészítő kezelésként rákbetegeknek adni. Kúrajavaslat: naponta 1 kg cékla frissen préselt leve (ez mintegy 5-7 dl folyadék) három részletben, étkezés előtt.
Keverhetjük répalével és almalével is.
Ajánlható régi módszer: a friss céklagumókat meghámozzuk, felszeletelve tálba tesszük. Felöntjük vízzel, hogy ellepje, majd nyolc napig szobahőmérsékleten állni hagyjuk, végül a savanyú-édes levet leszűrjük.
A cékla klasszikusan jól illik a tormához, wasabihoz, köményhez, kicsit habosra vert tejszínes joghurthoz. Gazdagítja az ízét a hozzáadott málna, gránátalma, feketeribizli. Ha különösen intenzív ízt akarunk, akkor héjában sütjük, 160 fokos sütőben. Tehetünk mellé a fóliába tengeri sót, szegfűborsot, szegfűszeget, fahéjat, citromhéjat. Jó megoldás, ha a sült vagy főtt céklát félbe vagy negyedbe vágjuk, vajon megforgatjuk, kevés narancszselét adunk hozzá, s az egészet lágyan rákaramellizáljuk. A céklalevet használhatjujk - húsleves helyett - rizottókészítéshez is. Mély ízű, vörös rizottót kapunk.
Tovább a bejegyzéshez: A bűvös szakács linken keresztül
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése