2012. szeptember 14., péntek

Természetes immunerősítők

Természetes immunerősítők 

Természetes immunerősítők

Az ősz és a tél a légúti megbetegedések csúcsszezonja. A meghűlés elleni gyógyszerek gyomor-, illetve májkárosító hatásúak, az antibiotikumok felboríthatják a bélflóra egyensúlyát. A védekezőképesség erősítésével azonban egészségünk sikeresen megőrizhető.

Miért vagyunk náthásak?

A vírusos eredetű náthát mintegy 200 különböző betolakodó idézheti elő. A leggyakoribb bűnösök, az ősszel is garázdálkodó igazi náthavírusok, a rhinovírusok és a télkörnyéki coronavírusok. A közhiedelemmel ellentétben a nátha nem kapható el alulöltözöttség, esőben tartózkodás vagy hideg levegő hatására. Ezek a körülmények csak segítik a lesben álló kórokozók invázióját. A nátha akkor alakul ki, amikor a kórokozó a nyálkahártyákon keresztül bejut a szervezetbe, és fertőzést okoz. Az arcüreggyulladás és a középfülgyulladás a nátha szövődményei, és elhúzódóvá tehetik a beteg tüneteit. A szövődménymentes nátha gyógyszeres terápia nélkül is gyógyul egy héten belül, mégis a munkahelyi és egyéb közösségi hiányzások csökkentése céljából sokan folyamodnak fájdalom és lázcsillapítók, köptetők, köhögéscsillapítók, érösszehúzó hatású orrcseppek és egyéb meghűlés elleni szerek használatához. A légúti fertőzések kialakulásának gyakorisága sikeresen csökkenthető tudatos egészségmegőrző magatartással. A megelőzésben sokat segít a higiéne szabályainak pontos betartása, mint az alapos kézmosás, a fertőzött felületek fertőtlenítése, a beteg használati tárgyainak mellőzése.

A zöld-patika világtitkai

A növényi immunerősítők gyengéden, mégis hatékonyan védenek a légúti fertőzések kialakulása ellen.
A kínaiak sárga vezére a csüdfű, tudományos nevén az Astragalus membranaceus immunrendszer erősítő hatású, a gyakori megfázások kedvelt ellenszere. Laborkísérletek szerint elősegíti az antitestek képződését és a T-sejtek termelődését. Emellett szívgyengeség esetén valamint májvédőként is használják. Mint más immunerősítő szerek esetében, itt is érvényes az az alapszabály, hogy szervtranszplantált betegek illetve autoimmun betegségben szenvedők csak orvosi felügyelet mellett alkalmazhatják. Terhesség, szoptatás, véralvadásgátló szedés esetén alkalmazása orvosi mérlegelést igényel. A gyógynövény gyökere kapható kapszulákban, tabletta és kivonat formájában. A kínai gyógyászatban 1 rész mézet, 4 rész szárított Astragalus gyökeret és kismennyiségű vizet lassú tűzön melegítenek, míg a víz el nem párolog, és a növény enyhén megbarnul. A növény szelént tartalmaz.

A macskakarom (Uncaria tomentosa) a perui őserdők "csodanövénye". Immunrendszer erősítő hatásának köszönhetően kedvelt szer a vírusos eredetű megbetegedések, egyes daganatos elváltozások és más fertőzéses állapotok kezelésében. A növénynek gyulladáscsökkentő hatást is tulajdonítanak. Hosszútávú használatot követően a női hormonszintet (ösztrogén-, progeszteronszintet) is képes befolyásolni. Kisgyermekek, idős emberek, szoptató és terhes kismamák nem vagy csak orvosi ellenőrzés mellett fogyaszthatják a növényből készült kivonatokat. Európában nem javasolt egyidejű alkalmazása hormontartalmú szerekkel, inzulinnal és oltóanyagokkal.
Az immár 2000. évét betöltő gyógyító gomba, a Shiitake gomba klinikai vizsgálatai szerint valószínűsíthető egyes májgyulladások, bizonyos daganatféleségek kiegészítő terápiájában betöltött értékes szerepe. Tartalmaz egy lentinán nevű vegyületet, mely képes stimulálni a fertőzések elleni védelemben kulcsfontosságú fehérvérsejteket, a T limfocitákat. A gomba nagy adagban történő fogyasztása hasmenést és puffadást okozhat. A kereskedelemben szárított formában, kivonatként, tinktúraként (alkoholtartalmú), hazánkban kapszulaként kapható. Használata világszerte gomba módra szaporodik, melynek oka nemcsak gyógyhatása, hanem különleges, kitűnő íze.

Hasonló korral és népszerűséggel büszkélkedhet az ázsiai ginzeng (Panax ginseng). Az Araliaceae család tagja, mely magában foglalja még az amerikai ginzenget (Panax quinquefolius) és az eleutheronak rövidített szibériai ginzenget (Eleutherococcus senticosus).

A ginzenggyökér alkalmazható a munkateljesítmény fokozására, a koncentráló képesség növelésére, betegség utáni lábadozásokban, fáradtság, kimerültség esetén. A szakértők egyértelműen elismerik a ginzeng általános szervezeterősítő hatását. Koffein fogyasztása a ginzeng szedése közben kerülendő, mivel emelkedhet a gyomor-bélrendszeri eltérések kialakulásának kockázata. Magas vérnyomás, szív- és érrendszeri betegség, cukorbetegség esetén a ginzenggyökér óvatossággal használható. A ginzeng hosszútávú alkalmazása posztmenopauzális hüvelyi vérzést és a mell érzékenységét idézheti elő. Szedése ellenjavalt terhes és szoptatós anyáknak, véralvadásgátló gyógyszerek és nem-szteroid gyulladáscsökkentők használata mellett.

A C-vitamin-ranglétra előkelő helyein

A C-vitamin antioxidáns, immunerősítő hatású, számos tanulmány utal arra, hogy szedése a náthás panaszok súlyosságát mérsékelheti. Nagy adagban (akár 1 gramm fölött is) a C-vitamin a nátha időtartamát lerövidítheti a nátha kezdeti időszakában alkalmazva. Nagy mennyiségekben a C-vitamin okozhat hasmenést, és így befolyásolhatja egyes anyagok felszívódását. Vesebetegek nagy mennyiségű C-vitamin fogyasztása előtt konzultáljanak kezelőorvosukkal!
A rózsa(ál)termés, a csipkebogyó gazdag C-vitamin-forrás. A ráncoslevelű rózsa (Rosa rugosa) is jelentős mennyiségben tartalmaz C vitamint, melyből akár grammnyi mennyiség is található 100 gramm csipkebogyóban. A csipkebogyó összetevői között vannak még a karotinoidok, cseranyagok, pektinek, gyümölcssavak is. A C vitaminban gazdag friss gyümölcshúsból készül a hecsedlinek nevezett lekvár és az üdítő, kellemes édes-savanykás ízű gyümölcslé. Élvezeti teaként sokszor hibiszkusszal (Hibiscus sabdariffa virágának keverékével) filteres formában is kapható. C-vitamin hiány megelőzésére, magunk is készíthetünk összegyűjtött érett áltermésekből teát, egy csészéhez mindössze 1 púpozott evőkanálnyi termésre van szükségünk, melyet forrásban lévő vízzel leöntve, majd 10 perc állást követően, leszűrve frissen fogyaszthatunk. Sokan a teljes vitamin tartalom megőrzése miatt a szárított csipkehúst a fenti adagok szerint csak meleg vízzel öntik le, és több órán át áztatják, szűrést követően a teát napi 1-3 alkalommal kortyolják. A csipketeát gyermekek és kismamák is alkalmazhatják immunerősítés céljából.
Szintén az elsők között van az Antillákon, Dél-Amerika északi részén honos Malpighia glabra nevű fa termése, a barbadoszi cseresznye (az acerola), melynek C-vitamin tartalmát befolyásolja a termesztés helye és klímája, a gyümölcs érettsége. A még zöld gyümölcs gyógyászatilag értékesebb. Az éretlen gyümölcs mintegy 50-szer nagyobb koncentrációban tartalmazza a C vitamint, mint egy hámozott narancs. Tartalmaz még más vitaminokat és ásványi anyagokat, többek közt magnéziumot és káliumot. A népi gyógyászat gombaellenes tulajdonságát is hasznosítja a légúti megbetegedések gyógyítása mellett.

Az indiánok sündisznója

A kasvirág gyógyászatilag is értékes fajtái a bíborszínű, halvány és keskenylevelű kasvirág.
A növény erősíti az immunrendszert, vagyis a szervezet védekező képességét. Enyhe, középsúlyos megfázás, légúti és húgyúti fertőzés kiegészítő és megelőző kezelésére alkalmas. Vizsgálatok szerint a kasvirág csak rhinovírus fertőzés esetén mintegy 35%-kal, megelőző terápiában természetes virális környezetben 50% felett csökkentette a nátha előfordulási gyakoriságát a kezelt személyekben a hatóanyag nélküli terápiát folytatókhoz képest. A nátha időtartama átlagosan 1.4 nappal rövidült. Egy tanulmány szerint a C-vitaminnal kombinált kasvirág kúra esetén ez az arányszám 86%, azaz 100 esetből mindössze csak 14 náthás megbetegedés jött létre. Több tudományos kísérletsorozattal ezek a biztató eredmények további megerősítést nyerhetnek.
A növény kapható cseppek, homeopátiás golyócska, tabletta és oldat formájában, melyek gyógyszertárakban és gyógynövényboltokban szerezhetők be. A növény hosszan tartó alkalmazása biztonsági adatok hiányában jelenleg még nem javasolt.
A kasvirág homeopátiás készítményei azonban kisgyermekek, terhes és szoptató kismamák esetében is biztonsággal használhatóak.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése