2015. március 13., péntek

A BÜKKI FÜVESEMBER – EGÉSZSÉGVÉDŐ NAPTÁRA | Diabetika.info

A BÜKKI FÜVESEMBER – EGÉSZSÉGVÉDŐ NAPTÁRA | Diabetika.info





EGÉSZSÉGVÉDŐ NAPTÁR, MELYBŐL
MEGTUDHATJÁTOK, HOGY AZ ÉV SORÁN NAPONTA MILYEN TEÁT KELL INNI AHHOZ,
HOGY MEGŐRIZHESSÉTEK EGÉSZSÉGETEKET!
Gyuri bácsi a bükki füvesember üzenete:
“Ezt a gyógynövény-használati rendszert
húszonvalahány éve használom eredményesen. Ennek köszönhetően 85 évesen
is egészséges vagyok. Velem is előfordul, hogy nem tudom meginni a soron
következő teát, de ebből nem lesz semmi baj. Kérem, gondolják meg és
használják! ÉRDEMES!!!
Ezzel egy évre nagyon sokat tesznek a saját egészségük megóvása érdekében.

A téli hónapokra azért írtam mentateákat, mert a bennük lévő mentyl jó baktériumölő, és ezáltal segít a nátha megelőzésében.
Az egészségmegőrző gyógynövénykúra egyes
elemeit össze lehet cserélni, saját elhatározásunk szerint, kivétel ez
alól a két csalánkúra és télen a mentatea. Ezeknél az időpont lényeges!
A fiataloknak 14 és 30 év között, elég
ha a felét megcsinálják a kúrának, azaz két hét helyett csak egy hétig,
négy hét helyett csak két hétig isszák a teát.
14 év alatt nem javaslom az egészségmegőrző gyógynövénykúrát! ”

EGÉSZSÉGVÉDŐ NAPTÁR

01.02.-01.14-ig – IMMUNERŐSÍTÉSRE, NYUGTATÓNAK

Három naponként egy csésze kakukkfű- vagy orbáncfű tea, esetleg váltogatva.



01.15. – BAKTÉRIUMFERTŐZÉS MEGELŐZÉSÉRE

Egy csésze valamilyen mentatea.
01.16.-01.30-ig – NŐI ÉS FÉRFI IVARSZERVEK ERŐSÍTÉSÉRE, HÓLYAGERŐSÍTÉSRE

A nőknek 14 éves kor felett három naponként egy csésze cickafarkfűtea. A
2,5dl vízhez csak egy csapott teáskanál női és férfifüvet tegyenek. Ez
alatt az idő alatt egy ülőfürdőt is javasolok. Elkészítése: mint a
07.20-07.31-nél. Férfiaknál 50 éves kor után három naponként reggel egy
csésze kisvirágú füzike tea. 14 év felettiek is fogyaszthatják.
01.31. – BAKTÉRIUMFERTŐZÉS MEGELŐZÉSÉRE

Egy csésze fodor- vagy borsmenta tea.
02.01.-02.14-ig – IMMUNERŐSÍTÉSRE, NYUGTATÁSRA, VÉRTISZTÍTÁSRA

Minden negyedik nap egy csésze kakukkfű- vagy orbáncfű tea, esetleg
válogatva. A közbeeső napokon négy naponként egy csésze pásztortáska.
02.15. – BAKTÉRIUMFERTŐZÉS MEGELŐZÉSÉRE

Egy csésze vmelyik mentateából.
02.16.-02.28-ig – MÁJ- ÉS EPETISZTÍTÁSRA

Három naponként egy csésze gyermekláncfűlevél- vagy gyökérből készült tea. A gyökérteát 2-3 percig főzni kell.
03.01.-02. – BÉLKIÜRÍTÉSRE

Előtte való este egy csésze erős hashajtó tea, abból a gyógynövényből, amelyik 07.01-jén bevált.
03.03. – 03.14-ig – IMMUNERŐSÍTÉSRE

Három naponként reggel egy csésze kakukkfű vagy orbáncfű tea, esetleg váltogatva.
03.15. – BAKTÉRIUMFERTŐZÉS MEGELŐZÉSÉRE

Egy csésze mentatea valamilyen mentából.
03.16.-03.31-ig – VESE TISZTÍTÁSA

Nyírfalevélből igyanak meg három naponként egy csésze teát reggel.
04.01. – BAKTÉRIUMFERTŐZÉS MEGELŐZÉSÉRE

Egy csésze mentatea vmilyen mentából.
04.02.-04.14-ig – IDEGERŐSÍTÉSRE, NYUGTATÁSRA

Az első héten minden második nap lefekvés előtt egy csésze orbáncfű- a második héten este egy csésze citromfűtea.
04.15. – MIRIGYEKRE

Egy csésze közönséges vagy ragadósgalaj-tea.
04.16.-04.30-ig – TÜDŐ ÉS LÉGÚTI TISZTÍTÁSRA

Három naponként étkezés előtt egy csésze tea a 10.16-10.30-ra összeállított teakeverékből.
05.01.-05.30-ig – TISZTÍTÁSRA

Minden reggel étkezés előtt egy csésze csalánlevél tea. Ha nincs friss
csalán, a száraz is jó. Akinek a gyomrát bántja a csalán – sav
túltengése van – rövidebb ideig igya a teát. Neki 4 naponként fehér
árvacsalán-teát kell inni, az sav csökkentő, de többet ne igyanak
belőle. (Móváron beszerezhető a Calendula drogériában, a Kórház utcában)
06.01.-06.14-ig – IMMUNERŐSÍTÉSRE

Három naponként reggel egy csésze kakukkfű – vagy orbáncfű tea.
06.15. – MIRIGYEKRE 

Reggel egy csésze közönséges v ragadósgalaj-tea.
06.16.-06.30-ig. – SZÍV ÉS VÉRNYOMÁS, ÉRTISZTÍTÁS

Három naponként egy csésze galagonya tea. Ezt a magas v normál
vérnyomásra igyák. Akinek alacsony v ingadozó a vérnyomása, fagyöngy
teát igyon. Elkészítési módja: 2,5 dl lágy vízbe egy teáskanál fehér
fagyöngyöt (levél és szár) teszünk, 12 órát áztatjuk és leszűrjük.
07.01.-02. – BÉL KIÜRÍTÉSRE

Egy nap hashajtó kúra, este egy csésze bodzahajtás vagy gyújtoványfű
vagy kutyabengekéreg, esetleg szenna. Ezek közül azt válasszák ki
maguknak, amelyik teljes kiürítést csinál a beleikben.
07.03.-07.18-ig – IMMUNERŐSÍTÉSRE

Három naponként egy csésze kakukkfű- vagy orbáncfű-tea reggel. Lehet válogatni is.
07.19. – MIRIGYEKRE

Egy csésze közönséges v ragadósgalaj-tea.
07.20.-07.31-ig – NŐI ÉS FÉRFI IVARSZERVEK ERŐSÍTÉSÉRE

A nőknek három naponként egy csésze cickafarkfűtea elfogyasztását
fogyasztását javaslom. A 2.5 dl vízhez csak egy csapott teáskanál füvet
tegyenek. Ezt életkortól függetlenül csinálják, kivéve a 14 éven aluli
leányokat. Ez alatt az idő alatt egy ülő fürdőt is javaslok
cickafarkból.

A fürdő vízhez 5 liter teát öntsenek. 1 liter teához 1 evőkanál fű kell.
A szívtájékot ne érje a víz. A férfiaknál az 50. év körülieknek három
naponként reggel egy csésze kisvirágúfüzike tea. Fiatalabbak is
fogyaszthatják 14 év felett.
08.01.-08.14-ig – IMMUNERŐSÍTÉSRE

Minden harmadik nap egy csésze kakukkfű- vagy orbáncfű tea, esetleg váltogatva.
08.15. – MIRIGYEKRE

Egy csésze közönséges vagy ragadósgalaj-tea.
08.16.-08.31-ig – MÁJ- ÉS EPETISZTÍTÁSRA

Ilyenkor virágzik az aranyvesszőfű. A friss növények hatékonyabbak, aki
tud szedjen. Három naponként reggel étkezés előtt egy csésze tea.
09.01.-09.14-ig – IMMUNERŐSÍTÉSRE

Három naponként reggel egy csésze orbáncfű vagy kakukkfű tea, esetleg váltogatva.
09.15. – MIRIGYEKRE

Egy csésze közönséges galaj vagy ragadósgalaj-tea.
09.16.-09.30-ig – VESE ÉS HÚGYUTAK TISZTÍTÁSÁRA

Mezei zsurlóból három naponként igyanak meg reggel egy csésze teát.
10.01.-10.14-ig – IDEGERŐSÍTÉS, NYUGTATÁS

Az első héten minden második nap egy csésze orbáncfű tea este lefekvés
előtt. A második héten minden este egy csésze citromfűtea lefekvés
előtt.
10.15. – MIRIGYEKRE

Egy csésze közönséges vagy ragadósgalaj-tea.
10.16.-10.30-ig – TÜDŐ ÉS LÉGÚTI TISZTÍTÁSRA

Három naponként este étkezés előtt egy csésze az alábbi összetételben:
1rész lándzsás útifű, 1 rész martilapu, 1 rész tüdőfű, 1/2 rész
ökörfarkkóró-virág.
11.01.-11.30-ig – ÁLTALÁNOS TISZTÍTÁSRA

Minden reggel egy csésze csalánlevélből készült tea. A savtúltengésben
szenvedők három naponként a csípős csalán helyett fehér árvacsalánból
készítsék a teát.
12.01.-12.14-ig – IMMUNERŐSÍTÉSRE

Első héten egy csésze kakukkfű mindennap. Második héten egy csésze orbáncfű tea mindennap reggeli előtt.
12.15. – BAKTÉRIUMFERTŐZÉS MEGELŐZÉSÉRE

Egy csésze menta tea, fodormentából vagy illatos macskamentából.
12.16.-12.31-ig – SZÍVMŰKÖDÉSRE, VÉRNYOMÁSRA

Három naponként egy csésze galagonyatea. Ezt a magas vagy normál
vérnyomásúak igyák. Akinek alacsony vagy ingadozó a vérnyomása,
fagyöngyteát igyon. Elkészítése leírva 06.16-06.30-nál. Fagyöngy helyett
pásztortáska-teát is lehet inni, ezt forrázni kell, mint a galagonyát. A
pásztortáskát mindenki ihatja.
Szerzök: biowellnatura.hu , tudnodkell.info

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése