Lúgosíts, olcsón! | Dr. Hummel Zoltán a mikrorostos gél feltalálója, a béltisztítás (méregtelenítés), a bélflóra-helyreállítás és a székletszabályozás szakértője.
Lúgosíts, olcsón!
A savtalanítás („lúgosítás”) legolcsóbb módjai: a rák és a Candida ellen is
A refluxról írt cikkemben „beleártottam magam” a vér savasodásába és a lúgosítás témakörébe. Sok kérdést kaptam ezután ebből a témakörből. A hozzászólásokból az volt a benyomásom, hogy mintha mindenki más nyelven beszélne és ezért nem lehetséges, hogy egymást megértsék a témában a hozzászólók. Ezért elhatároztam, hogy a sav-bázis egyensúly témájában egy felvilágosítási missziót kezdeményezek. Azt szeretném elérni, hogy legalább egy nyelven beszéljünk. Nem muszáj egyetértenünk a felmerülő kérdésekben, de legalább ugyanarra gondoljunk, mikor vitatkozunk!
A víz disszociációja, szétesése
A vízmolekula áll egy oxigén és két hidrogénatomból. Ha teljesen tiszta vízről beszélünk, csak vízmolekulák vannak jelen, akkor a vízmolekulák egymáshoz ütközve, mint a billiárdgolyók, néha két darabra esnek szét, egy pozitív elektromos töltésű hidrogén ionra (H+) és egy negatív töltésű hidroxid ionra (OH-). Ha a vizes oldatban egy részecskének elektromos töltése van, akkor azt ionnak nevezzük. Normál körülmények között minden tízmilliomodik vízmolekula ilyen ionokra szétesett állapotban van. A vízben ekkor ugyanannyi H+ ion, és OH- ion található. Tízmilliót lehet úgy is írni, hogy 107, vagyis minden 107 vízmolekula között található egy H+ ion. Ha nemcsak vízmolekulák vannak az oldatban, hanem egyéb töltött ionok is, akkor találhatunk több vagy kevesebb H+ iont az oldatban. A H+ ion mennyiségét elektródával mérhetjük. Ha mindenegyes millió (106) van egy H+ ion, akkor azt mondjuk, hogy az oldat pH-ja 6. Ha még több H+ ion van az oldatban, mondjuk, minden tízezredik (104) vízmolekula után találunk egy H+ iont, akkor a pH=4. Ha a pH=7, akkor semleges az oldat, se nem savas, se nem lúgos. Ha lúgos az oldat, akkor a 7-nél nagyobb számokat kapunk pH-értéknek. A nagy pH-értékek azt jelentik, hogy a H+ ion még ritkább az oldatban. Ha a pH=9, akkor minden milliárdodik vízmolekula után kapunk egy H+ iont. Láthatjuk, hogy a pH-mérő elektród csak a H+ ionok számát méri, akkor is mikor lúgos az oldatunk. Az OH- ionok számát nem mérjük! Ha tehát lúgosítani szeretnénk egy oldatot, mondjuk a vérünket, akkor a benne lévő H+ ionok számát kell valami módon csökkentenünk!
Egy módszer a H+ ionok csökkentésére, a „lúgosításra”, a zöld italok fogyasztása
Ha egy H+ ionnak egy elektront adunk, akkor keletkezik egy semleges töltésű hidrogén atom, két hidrogén atom viszont rövid időn belül két hidrogént tartalmazó (H2) hidrogén molekulává egyesül, ami szintén semleges és gáz. Vagyis bugyborékol az oldatban, mikor felszabadul. Ilyen buborékokat találtunk akkor, mikor a zöld növények leveleit vizsgáltuk, hidrogén peroxidos oldatban. Tisztán elektronokat nem találhatunk a vizes oldatokban. Ha az oldatokban elektronátadás történik, akkor azt valamilyen enzim kell, hogy végezze. Vizsgálatainkban azt találtuk, hogy a zöld növények leveleiben vannak nagy mennyiségű antioxidáns enzimek, melyek nagy mennyiségű elektront képesek átadni, mondjuk a H+ ionoknak. Tehát egyik módszer a lúgosításra a friss, vagy fagyasztva szárított zöld levelekből készült por vagy tabletta. Hívhatjuk akár „Supergreen”-nek is a levelekből készült porokat. Emiatt javasoltuk, hogy Magyarországon legjobb erre a célra a spenót, a búzafű, a káposztalevél, a mángold és egyéb zöld levelek zöld turmixát elfogyasztani a gyümölcsturmixban reggelente a tea vagy kávéital mellett.
Miért van a zöld levelekben sok elektront szállító enzim,(annyi „lúgosító”)?
A zöld levelekben zajlik a fotószintézis. A zöld levél elnyeli a fényt, a fény energiát felhasználva szénhidrátokat termel vízből és széndioxidból, amelyet aztán saját energiaellátására fog felhasználni, amikor szüksége van rá, ha a szénhidrátot visszabontja vízzé és széndioxiddá. Mi történik e folyamatok alatt? Mikor a széndioxidból és a vízből szénhidrátot épít a levél, akkor redukció történik. A vízben és a széndioxidban a szén is és a hidrogén is oxidált állapotban vannak. A vízben O-H, míg a széndioxidban C-O kötésekben vannak az elektronok. Az oxigénnek nagyon nagy az elektronvonzó képessége, így ezekben a kötésekben az elektronok az oxigén atomokhoz közelebb helyezkednek el. Hogy a kötéseket felbontsuk, energia kell, ezt nyerik a levelek a napfényből. Mikor szénhidrátot gyárt a növény akkor a kötésben lévő elektronok átcsoportosulnak. A legtöbb elektron a C-H kötésbe kerül. A szénatom nem vonzza annyira az elektront, mint a CO2-ben az oxigén. A C-H kötésben valahol a kötés közepén helyezkedik el a kötő elektronpár. Vagyis a szénhidrát molekulákban magasabb energiaállapotban vannak az elektronok, mint a vízben és a széndioxidban. Tehát, ha visszabontjuk a szénhidrátokat vízzé és szénhidrátokká, energiát nyerünk, mert az elektronok alacsonyabb energiaállapotba kerülnek. Mikor süt a nap, akkor a fényenergiát elnyelve szénhidrátot, energiatárolót termel a levél, amelyet bármikor lebontva energiához jut. (Az állati és az emberi szervezetek nemcsak szénhidrátok lebontásából nyernek energiát, mint a növények. Miért lehet a fehérje és a zsír is energiaforrás? Mert ezekben az anyagokban is sok a C-H kötés, amit oxidálva energiához jutunk.)
Látjuk, hogy a levélben, ha lebont, ha felépít, mindig nagyszámú elektront kell átszállítani az egyik kötésből a másikba, ehhez nagyszámú elektronszállító enzim kell. Ezek miatt az enzimek miatt képesek a zöld levelek lúgosítani, vagyis a H+ ionoknak elektront szállítani, amelyek eltűnhetnek úgy is, hogy az elektronokat felvéve, hidrogén gáz keletkezik, amely aztán elszáll. Miért nevezhetjük ezt a folyamatot lúgosításnak? Mert a H+ ion csökkenése egyenlő a lúgosítással. De azt is láthatjuk, hogy ez nem egyenlő azzal, mikor lúgot öntünk a savhoz, mert akkor só keletkezik. Az esetünkben pedig nem keletkezik só, itt egy redox, elektronátadási folyamat zajlott, melynek egyik következménye, hogy kevesebb lett a H+ ion. Azért zavaró a „lúgosítás” szó használata a savcsökkentés helyett, mert hagyományos értelemben a lúgosításon azt értjük, hogy lúgot (pl. nátronlúgot, NaOH) öntünk az oldatba, természetesen az is csökkenti a savat, a H+ ionok számát.
Mikor zöld leveleket tartalmazó ételeket eszünk, a levelekben lévő elektront átadó enzimek elektront adnak (redukálják) a H+ ionokat semleges H atomokká és két H atom H2-vé, gázzá, egyesül. Tehát a savtalanítás, „lúgosítás”, nem más, mint redukálás az esetünkben.
Más, hasznos, savtalanító („lúgosító”) módszer a szódabikarbóna használata és az testedzés
A szódabikarbóna egy nátriumsó, amelyben a nátriumion (Na+) könnyen kicserélődik egy H+ ionnal. Ekkor a negatívan töltött bikarbonátion (HCO3-) magához kötheti a H+ iont, vagyis csökkenti az oldatban lévő H+ iont, tehát savtalanít, úgy hogy szénsav keletkezik! De ez a kémiai reakció tovább tud folytatódni, mert a szénsav könnyen vízzé és széndioxiddá tud átalakulni (H++HCO3- =H2CO3 = CO2{gáz}+H2O). Ez a kémiai reakció az élő anyag egyik meghatározó savtalanító (lúgosító) reakciója, ugyanis a keletkező széndioxid gáz könnyen el tud távozni a folyadékból, így a vérből is, és ez által a reakció egyirányú, jobbra tart, miközben eltűnik egy H+ion, amit a bikarbonát fog meg, és keletkezik egy széndioxid és egy víz molekula. Az imént említett létfontosságú savtalanító reakció bennünk két helyen is lejátszódik, a vesében és a tüdőben. A tüdőnk hólyagocskáiban felszabadult minden kifújt széndioxid molekula egy H+ ionnal csökkenti a vérünk savasságát. Minél többet fújtatunk, lihegünk, annál több széndioxidtól szabadulunk meg, annál jobban savtalanodunk („lúgosodunk”). Egy könnyed edzés, vagy séta a szabad levegőn a legjobb „lúgosító”. A túlzott edzés, ahol tejsav marad az izmainkban, az már egy más eset. Ha túlzásba esnénk a lihegéssel, az megint nem lenne jó, mert akkor a „Ló másik oldalára esnénk”: nem acidózis (savasság), hanem alkalózis lépne fel (nem kívánatosan lúgos lenne a vérünk).
Hogyan savtalanít a vesénk? A vérünkben sok negatív töltésű bikarbonátion és sok pozitív töltésű nátriumion van. A vese egy „szűrőberendezés”, az első szűrletben sok bikarbonátion (HCO3-) távozik. Ha ezt a sok bikarbonátot elveszítenénk, az nagy baj lenne. Ezért a vese a bikarbonátionokat visszaszívja. Ezt úgy teszi, hogy a vese ún. tubuláris sejtjei kipumpálják a H+ ionokat a szűrletbe, ott a H+ ion és a HCO3- ion egyesülnek H2CO3-á, szénsavvá. A szénsavból felszabadul a CO2, széndioxid. A széndioxid, mint gáz, könnyen visszaszivárog a tubuláris sejtekbe, ahol ismét bikarbonát lesz belőlük, amely meg onnan visszaáramlik a vérbe. Mint láttuk a tüdő esetében is és a vese esetében is a széndioxid (CO2) gáznak kardinális szerepe van a vérünk savtalanításában.
Sem a légzésszámunk növelésével sem a szódabikarbóna általi savtalanításnál nem lúggal történő savtalanítás történt. Tulajdonképpen itt is elektronátadásról volt szó. Csak most a negatívan töltött bikarbonátion adta át az elektronját a savasodást okozó H+ ionnak, amely aztán „beépült” a szénsav molekulába, ami aztán vízzé és széndioxiddá bomlott. Mondhatjuk, hogy az eredetileg savasságot okozó hidrogén ion az említett reakciók folyamán végül „beépült” a semleges vízmolekulába.
Összefoglalva: kétféle módon csökkenthetjük magunkban a savasságot. Zöld levelekkel és szódabikarbónával! A harmadik: a rendszeres, intenzív mozgás.
Sütőporral (szódabikarbónával) a Candida és a rák ellen
Tullio Simoncini római orvos azt állítja, hogy rák nem más, mint egy Candida gombás megbetegedés. A legfőbb érve ezen állítás igazolására az, hogy a rákos szövetek mindig fehérek. Ezt az érvet a legtöbb rákkutató kevésnek tartja, mert azt mondja, hogy a rákos megbetegedés az első, viszont a rákot könnyen megtámadhatja a Candida albicans.
Számunkra, egyszerű halandók számára, teljesen mindegy, hogy kinek van igaza, számunkra az a fontos, hogy mit együnk, hogyan éljünk, hogy ne kapjunk rákot vagy Candidát!
Azt már több helyen is említettem, hogy a szaharolízist, cukrot bontó, Candida akkor szaporodik el bennünk, ha hiányos, vagy nagymértékben kipusztult a szaharolízist, cukrokat és az összetettebb cukrokat (oligoszaharidokat) lebontó jó bélflóránk. A jó bélflóra mikroorganizmusai eleszik a Candida elől a cukorféléket, így nem nyer teret a Candida. Arra a célra, hogy helyrehozzuk a jó bélflóránkat, használjuk a pro-, pre- és primbiotikumokat. Az is jó megoldás mind a rák, mind a Candida ellen, hogy egyáltalán nem eszünk cukros édességeket, és ezen kívül keménytőt tartalmazó kenyerektől, tésztáktól, burgonyától és rizstől is óvakodunk.
Mikor dr.Simoncini rájött, hogy a rák az Candida, akkor „beugrott” neki az is, hogy a Candida elpusztul a szódabikarbónától. Nosza, próbáljuk ki akkor a ráknál is a szódabikarbónát! A bőrfelszíntől nem messze elhelyezkedő ráknál, például a mellráknál, injekcióval szódabikarbónás oldatot fecskendezett be a rákos szövetbe. Eljárása sokszor sikeres volt. A bőrfelületet megtámadó rákos szövetet, a melanómát, egy másik eljárással kezelte, jódtinktúrával kente be a beteg felületet. Itt is sok sikerrel járt. (Állítása szerint.) A jódtinktúrában elektronátadási folyamatok játszódnak, a fémjód és a jód ion (J-) elektront képes átadni egymásnak és a környezetének. Mint látjuk, dr.Simoncini kétféle savtalanítási módszert használt a rákos megbetegedéseknél. Azt tudjuk, hogy a rák is és a Candida is a savas környezetben virul, ha a savasságot csökkentjük ebben a környezetben az gátlást okoz mindkét betegség terjedésére. Ez logikusnak és elfogadhatónak tűnik az elméletben, és a gyakorlatban is használható dr.Simoncini szerint. Ha igaz, akkor a római doktor a legolcsóbb gyógymódját találta meg a ráknak, annak ellenére, hogy elméletileg téved, és a rák nem Candida, de az 5%-os szódabikarbónás injekció a beteg szövetekbe gyógyít, akkor nincs értelme vitatkozni, hanem gyerünk kifejleszteni az alkalmazás protokollját.
Valószínűleg sokan tudják, hogy a szódabikarbóna és a sütőpor, mindkettő ugyanaz nátrium hidrokarbonát (NaHCO3). A sütőpor is azt a kémiai reakciót hasznosítja, hogy a NaHCO3-ban lévő nátrium a tésztában lévő savak H+ ionjával helyet cserél, keletkezik H2CO3, szóda, amely széndioxiddá és vízzé bomlik, a felszabaduló széndioxid pedig a ragacsos tésztát felfújja.) Akár a patikában vesszük a szódabikarbónát, akár az élelmiszerboltban a sütőport, minkét megoldás olcsó! A szódabikarbóna helyett ajánlanám inkább a nagy, Na+ és HCO3 tartalmú ásványvizeket, például a Salvus is ilyen, mert jobb, ha kálium, kalcium és magnézium is jelen van a nátrium mellett. Nem ajánlom a drága savlekötőket a refluxosoknak. Mikor ifjú kutatóként a Pécsi Orvostudományi Egyetemre kerültem, együtt dolgoztam Jávor professzorral, ő kidolgozott egy nemcsak nátriumot tartalmazó bikarbonátos port, melyet Jávor porként a patikában is lehetett kapni, mely olcsó és jó savlekötőként is funkcionált. Ha azt szeretnénk, hogy ez a por a vérünket is savtalanítsa, akkor ne közvetlenül evésnél vagy evés után vegyük be, hanem evés előtt legalább félórával. Ugyanígy csináljuk a Salvus víznél is. Az evés közben azért nem jó, mert akkor a gyomorsavat közömbösítenénk, ekkor romlana a gyomor emésztésének hatékonysága, és puffasztaná a gyomrot a sok felszabadult széndioxid.
Az előbbiekben tárgyalt, háromféle savtalanítási mód (zöldség, bikarbonát és az edzés) többféle savasodásból kiinduló betegségeket előz meg: a refluxot, a Candidát, a rákot, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Edzésből nem kellene sok, csak napi 10 perc szobabicikli, vagy fekvőtámasz, vagy guggolás a TV előtt! A zöld levelek sem drágák és a napi egy pohár Salvus víz sem!
Ezen kívül, meg kell említenem egy magyar szabadalmat, a Mikrorostos Gélt. (Nem viccelek, ebben a témakörben nagyon is helye van!) Miért? A gél egy összetett fermentáció eredménye. Szaharilízist, vagyis a kevésbé összetett cukrokat fermentáló mikroorganizmusok „terméke” a gél. Olyan mikroorganizmusokat tartalmaz a kész gél is, amelyek lebontják a táplálékunkban lévő kevésbé összetett cukrokat. Pont azokat, amelyeket a rák is és a Candida is fogyaszt. (És a jó bélflóra összetevői is.) Emellett a gél segít a jó bélflóra megtapadásában, mert kiváló vízzel ellátó, primbiotikus hatása van. Az egészséges, jól táplált bélflóra esetében nincs esélye sem a Candidának, sem a ráknak!
Ha a napi egy evőkanál MIkrorostos Gélt (=napi 100 forint) is bevesszük a zöldség, bikarbonát és az edzés ajánlata mellé, akkor már sokat és olcsón tettünk a megelőzés érdekében!
A refluxról írt cikkemben „beleártottam magam” a vér savasodásába és a lúgosítás témakörébe. Sok kérdést kaptam ezután ebből a témakörből. A hozzászólásokból az volt a benyomásom, hogy mintha mindenki más nyelven beszélne és ezért nem lehetséges, hogy egymást megértsék a témában a hozzászólók. Ezért elhatároztam, hogy a sav-bázis egyensúly témájában egy felvilágosítási missziót kezdeményezek. Azt szeretném elérni, hogy legalább egy nyelven beszéljünk. Nem muszáj egyetértenünk a felmerülő kérdésekben, de legalább ugyanarra gondoljunk, mikor vitatkozunk!
A víz disszociációja, szétesése
A vízmolekula áll egy oxigén és két hidrogénatomból. Ha teljesen tiszta vízről beszélünk, csak vízmolekulák vannak jelen, akkor a vízmolekulák egymáshoz ütközve, mint a billiárdgolyók, néha két darabra esnek szét, egy pozitív elektromos töltésű hidrogén ionra (H+) és egy negatív töltésű hidroxid ionra (OH-). Ha a vizes oldatban egy részecskének elektromos töltése van, akkor azt ionnak nevezzük. Normál körülmények között minden tízmilliomodik vízmolekula ilyen ionokra szétesett állapotban van. A vízben ekkor ugyanannyi H+ ion, és OH- ion található. Tízmilliót lehet úgy is írni, hogy 107, vagyis minden 107 vízmolekula között található egy H+ ion. Ha nemcsak vízmolekulák vannak az oldatban, hanem egyéb töltött ionok is, akkor találhatunk több vagy kevesebb H+ iont az oldatban. A H+ ion mennyiségét elektródával mérhetjük. Ha mindenegyes millió (106) van egy H+ ion, akkor azt mondjuk, hogy az oldat pH-ja 6. Ha még több H+ ion van az oldatban, mondjuk, minden tízezredik (104) vízmolekula után találunk egy H+ iont, akkor a pH=4. Ha a pH=7, akkor semleges az oldat, se nem savas, se nem lúgos. Ha lúgos az oldat, akkor a 7-nél nagyobb számokat kapunk pH-értéknek. A nagy pH-értékek azt jelentik, hogy a H+ ion még ritkább az oldatban. Ha a pH=9, akkor minden milliárdodik vízmolekula után kapunk egy H+ iont. Láthatjuk, hogy a pH-mérő elektród csak a H+ ionok számát méri, akkor is mikor lúgos az oldatunk. Az OH- ionok számát nem mérjük! Ha tehát lúgosítani szeretnénk egy oldatot, mondjuk a vérünket, akkor a benne lévő H+ ionok számát kell valami módon csökkentenünk!
Egy módszer a H+ ionok csökkentésére, a „lúgosításra”, a zöld italok fogyasztása
Ha egy H+ ionnak egy elektront adunk, akkor keletkezik egy semleges töltésű hidrogén atom, két hidrogén atom viszont rövid időn belül két hidrogént tartalmazó (H2) hidrogén molekulává egyesül, ami szintén semleges és gáz. Vagyis bugyborékol az oldatban, mikor felszabadul. Ilyen buborékokat találtunk akkor, mikor a zöld növények leveleit vizsgáltuk, hidrogén peroxidos oldatban. Tisztán elektronokat nem találhatunk a vizes oldatokban. Ha az oldatokban elektronátadás történik, akkor azt valamilyen enzim kell, hogy végezze. Vizsgálatainkban azt találtuk, hogy a zöld növények leveleiben vannak nagy mennyiségű antioxidáns enzimek, melyek nagy mennyiségű elektront képesek átadni, mondjuk a H+ ionoknak. Tehát egyik módszer a lúgosításra a friss, vagy fagyasztva szárított zöld levelekből készült por vagy tabletta. Hívhatjuk akár „Supergreen”-nek is a levelekből készült porokat. Emiatt javasoltuk, hogy Magyarországon legjobb erre a célra a spenót, a búzafű, a káposztalevél, a mángold és egyéb zöld levelek zöld turmixát elfogyasztani a gyümölcsturmixban reggelente a tea vagy kávéital mellett.
Miért van a zöld levelekben sok elektront szállító enzim,(annyi „lúgosító”)?
A zöld levelekben zajlik a fotószintézis. A zöld levél elnyeli a fényt, a fény energiát felhasználva szénhidrátokat termel vízből és széndioxidból, amelyet aztán saját energiaellátására fog felhasználni, amikor szüksége van rá, ha a szénhidrátot visszabontja vízzé és széndioxiddá. Mi történik e folyamatok alatt? Mikor a széndioxidból és a vízből szénhidrátot épít a levél, akkor redukció történik. A vízben és a széndioxidban a szén is és a hidrogén is oxidált állapotban vannak. A vízben O-H, míg a széndioxidban C-O kötésekben vannak az elektronok. Az oxigénnek nagyon nagy az elektronvonzó képessége, így ezekben a kötésekben az elektronok az oxigén atomokhoz közelebb helyezkednek el. Hogy a kötéseket felbontsuk, energia kell, ezt nyerik a levelek a napfényből. Mikor szénhidrátot gyárt a növény akkor a kötésben lévő elektronok átcsoportosulnak. A legtöbb elektron a C-H kötésbe kerül. A szénatom nem vonzza annyira az elektront, mint a CO2-ben az oxigén. A C-H kötésben valahol a kötés közepén helyezkedik el a kötő elektronpár. Vagyis a szénhidrát molekulákban magasabb energiaállapotban vannak az elektronok, mint a vízben és a széndioxidban. Tehát, ha visszabontjuk a szénhidrátokat vízzé és szénhidrátokká, energiát nyerünk, mert az elektronok alacsonyabb energiaállapotba kerülnek. Mikor süt a nap, akkor a fényenergiát elnyelve szénhidrátot, energiatárolót termel a levél, amelyet bármikor lebontva energiához jut. (Az állati és az emberi szervezetek nemcsak szénhidrátok lebontásából nyernek energiát, mint a növények. Miért lehet a fehérje és a zsír is energiaforrás? Mert ezekben az anyagokban is sok a C-H kötés, amit oxidálva energiához jutunk.)
Látjuk, hogy a levélben, ha lebont, ha felépít, mindig nagyszámú elektront kell átszállítani az egyik kötésből a másikba, ehhez nagyszámú elektronszállító enzim kell. Ezek miatt az enzimek miatt képesek a zöld levelek lúgosítani, vagyis a H+ ionoknak elektront szállítani, amelyek eltűnhetnek úgy is, hogy az elektronokat felvéve, hidrogén gáz keletkezik, amely aztán elszáll. Miért nevezhetjük ezt a folyamatot lúgosításnak? Mert a H+ ion csökkenése egyenlő a lúgosítással. De azt is láthatjuk, hogy ez nem egyenlő azzal, mikor lúgot öntünk a savhoz, mert akkor só keletkezik. Az esetünkben pedig nem keletkezik só, itt egy redox, elektronátadási folyamat zajlott, melynek egyik következménye, hogy kevesebb lett a H+ ion. Azért zavaró a „lúgosítás” szó használata a savcsökkentés helyett, mert hagyományos értelemben a lúgosításon azt értjük, hogy lúgot (pl. nátronlúgot, NaOH) öntünk az oldatba, természetesen az is csökkenti a savat, a H+ ionok számát.
Mikor zöld leveleket tartalmazó ételeket eszünk, a levelekben lévő elektront átadó enzimek elektront adnak (redukálják) a H+ ionokat semleges H atomokká és két H atom H2-vé, gázzá, egyesül. Tehát a savtalanítás, „lúgosítás”, nem más, mint redukálás az esetünkben.
Más, hasznos, savtalanító („lúgosító”) módszer a szódabikarbóna használata és az testedzés
A szódabikarbóna egy nátriumsó, amelyben a nátriumion (Na+) könnyen kicserélődik egy H+ ionnal. Ekkor a negatívan töltött bikarbonátion (HCO3-) magához kötheti a H+ iont, vagyis csökkenti az oldatban lévő H+ iont, tehát savtalanít, úgy hogy szénsav keletkezik! De ez a kémiai reakció tovább tud folytatódni, mert a szénsav könnyen vízzé és széndioxiddá tud átalakulni (H++HCO3- =H2CO3 = CO2{gáz}+H2O). Ez a kémiai reakció az élő anyag egyik meghatározó savtalanító (lúgosító) reakciója, ugyanis a keletkező széndioxid gáz könnyen el tud távozni a folyadékból, így a vérből is, és ez által a reakció egyirányú, jobbra tart, miközben eltűnik egy H+ion, amit a bikarbonát fog meg, és keletkezik egy széndioxid és egy víz molekula. Az imént említett létfontosságú savtalanító reakció bennünk két helyen is lejátszódik, a vesében és a tüdőben. A tüdőnk hólyagocskáiban felszabadult minden kifújt széndioxid molekula egy H+ ionnal csökkenti a vérünk savasságát. Minél többet fújtatunk, lihegünk, annál több széndioxidtól szabadulunk meg, annál jobban savtalanodunk („lúgosodunk”). Egy könnyed edzés, vagy séta a szabad levegőn a legjobb „lúgosító”. A túlzott edzés, ahol tejsav marad az izmainkban, az már egy más eset. Ha túlzásba esnénk a lihegéssel, az megint nem lenne jó, mert akkor a „Ló másik oldalára esnénk”: nem acidózis (savasság), hanem alkalózis lépne fel (nem kívánatosan lúgos lenne a vérünk).
Hogyan savtalanít a vesénk? A vérünkben sok negatív töltésű bikarbonátion és sok pozitív töltésű nátriumion van. A vese egy „szűrőberendezés”, az első szűrletben sok bikarbonátion (HCO3-) távozik. Ha ezt a sok bikarbonátot elveszítenénk, az nagy baj lenne. Ezért a vese a bikarbonátionokat visszaszívja. Ezt úgy teszi, hogy a vese ún. tubuláris sejtjei kipumpálják a H+ ionokat a szűrletbe, ott a H+ ion és a HCO3- ion egyesülnek H2CO3-á, szénsavvá. A szénsavból felszabadul a CO2, széndioxid. A széndioxid, mint gáz, könnyen visszaszivárog a tubuláris sejtekbe, ahol ismét bikarbonát lesz belőlük, amely meg onnan visszaáramlik a vérbe. Mint láttuk a tüdő esetében is és a vese esetében is a széndioxid (CO2) gáznak kardinális szerepe van a vérünk savtalanításában.
Sem a légzésszámunk növelésével sem a szódabikarbóna általi savtalanításnál nem lúggal történő savtalanítás történt. Tulajdonképpen itt is elektronátadásról volt szó. Csak most a negatívan töltött bikarbonátion adta át az elektronját a savasodást okozó H+ ionnak, amely aztán „beépült” a szénsav molekulába, ami aztán vízzé és széndioxiddá bomlott. Mondhatjuk, hogy az eredetileg savasságot okozó hidrogén ion az említett reakciók folyamán végül „beépült” a semleges vízmolekulába.
Összefoglalva: kétféle módon csökkenthetjük magunkban a savasságot. Zöld levelekkel és szódabikarbónával! A harmadik: a rendszeres, intenzív mozgás.
Sütőporral (szódabikarbónával) a Candida és a rák ellen
Tullio Simoncini római orvos azt állítja, hogy rák nem más, mint egy Candida gombás megbetegedés. A legfőbb érve ezen állítás igazolására az, hogy a rákos szövetek mindig fehérek. Ezt az érvet a legtöbb rákkutató kevésnek tartja, mert azt mondja, hogy a rákos megbetegedés az első, viszont a rákot könnyen megtámadhatja a Candida albicans.
Számunkra, egyszerű halandók számára, teljesen mindegy, hogy kinek van igaza, számunkra az a fontos, hogy mit együnk, hogyan éljünk, hogy ne kapjunk rákot vagy Candidát!
Azt már több helyen is említettem, hogy a szaharolízist, cukrot bontó, Candida akkor szaporodik el bennünk, ha hiányos, vagy nagymértékben kipusztult a szaharolízist, cukrokat és az összetettebb cukrokat (oligoszaharidokat) lebontó jó bélflóránk. A jó bélflóra mikroorganizmusai eleszik a Candida elől a cukorféléket, így nem nyer teret a Candida. Arra a célra, hogy helyrehozzuk a jó bélflóránkat, használjuk a pro-, pre- és primbiotikumokat. Az is jó megoldás mind a rák, mind a Candida ellen, hogy egyáltalán nem eszünk cukros édességeket, és ezen kívül keménytőt tartalmazó kenyerektől, tésztáktól, burgonyától és rizstől is óvakodunk.
Mikor dr.Simoncini rájött, hogy a rák az Candida, akkor „beugrott” neki az is, hogy a Candida elpusztul a szódabikarbónától. Nosza, próbáljuk ki akkor a ráknál is a szódabikarbónát! A bőrfelszíntől nem messze elhelyezkedő ráknál, például a mellráknál, injekcióval szódabikarbónás oldatot fecskendezett be a rákos szövetbe. Eljárása sokszor sikeres volt. A bőrfelületet megtámadó rákos szövetet, a melanómát, egy másik eljárással kezelte, jódtinktúrával kente be a beteg felületet. Itt is sok sikerrel járt. (Állítása szerint.) A jódtinktúrában elektronátadási folyamatok játszódnak, a fémjód és a jód ion (J-) elektront képes átadni egymásnak és a környezetének. Mint látjuk, dr.Simoncini kétféle savtalanítási módszert használt a rákos megbetegedéseknél. Azt tudjuk, hogy a rák is és a Candida is a savas környezetben virul, ha a savasságot csökkentjük ebben a környezetben az gátlást okoz mindkét betegség terjedésére. Ez logikusnak és elfogadhatónak tűnik az elméletben, és a gyakorlatban is használható dr.Simoncini szerint. Ha igaz, akkor a római doktor a legolcsóbb gyógymódját találta meg a ráknak, annak ellenére, hogy elméletileg téved, és a rák nem Candida, de az 5%-os szódabikarbónás injekció a beteg szövetekbe gyógyít, akkor nincs értelme vitatkozni, hanem gyerünk kifejleszteni az alkalmazás protokollját.
Valószínűleg sokan tudják, hogy a szódabikarbóna és a sütőpor, mindkettő ugyanaz nátrium hidrokarbonát (NaHCO3). A sütőpor is azt a kémiai reakciót hasznosítja, hogy a NaHCO3-ban lévő nátrium a tésztában lévő savak H+ ionjával helyet cserél, keletkezik H2CO3, szóda, amely széndioxiddá és vízzé bomlik, a felszabaduló széndioxid pedig a ragacsos tésztát felfújja.) Akár a patikában vesszük a szódabikarbónát, akár az élelmiszerboltban a sütőport, minkét megoldás olcsó! A szódabikarbóna helyett ajánlanám inkább a nagy, Na+ és HCO3 tartalmú ásványvizeket, például a Salvus is ilyen, mert jobb, ha kálium, kalcium és magnézium is jelen van a nátrium mellett. Nem ajánlom a drága savlekötőket a refluxosoknak. Mikor ifjú kutatóként a Pécsi Orvostudományi Egyetemre kerültem, együtt dolgoztam Jávor professzorral, ő kidolgozott egy nemcsak nátriumot tartalmazó bikarbonátos port, melyet Jávor porként a patikában is lehetett kapni, mely olcsó és jó savlekötőként is funkcionált. Ha azt szeretnénk, hogy ez a por a vérünket is savtalanítsa, akkor ne közvetlenül evésnél vagy evés után vegyük be, hanem evés előtt legalább félórával. Ugyanígy csináljuk a Salvus víznél is. Az evés közben azért nem jó, mert akkor a gyomorsavat közömbösítenénk, ekkor romlana a gyomor emésztésének hatékonysága, és puffasztaná a gyomrot a sok felszabadult széndioxid.
Az előbbiekben tárgyalt, háromféle savtalanítási mód (zöldség, bikarbonát és az edzés) többféle savasodásból kiinduló betegségeket előz meg: a refluxot, a Candidát, a rákot, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Edzésből nem kellene sok, csak napi 10 perc szobabicikli, vagy fekvőtámasz, vagy guggolás a TV előtt! A zöld levelek sem drágák és a napi egy pohár Salvus víz sem!
Ezen kívül, meg kell említenem egy magyar szabadalmat, a Mikrorostos Gélt. (Nem viccelek, ebben a témakörben nagyon is helye van!) Miért? A gél egy összetett fermentáció eredménye. Szaharilízist, vagyis a kevésbé összetett cukrokat fermentáló mikroorganizmusok „terméke” a gél. Olyan mikroorganizmusokat tartalmaz a kész gél is, amelyek lebontják a táplálékunkban lévő kevésbé összetett cukrokat. Pont azokat, amelyeket a rák is és a Candida is fogyaszt. (És a jó bélflóra összetevői is.) Emellett a gél segít a jó bélflóra megtapadásában, mert kiváló vízzel ellátó, primbiotikus hatása van. Az egészséges, jól táplált bélflóra esetében nincs esélye sem a Candidának, sem a ráknak!
Ha a napi egy evőkanál MIkrorostos Gélt (=napi 100 forint) is bevesszük a zöldség, bikarbonát és az edzés ajánlata mellé, akkor már sokat és olcsón tettünk a megelőzés érdekében!
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése