Hegyi pásztorok, eszkimók és Vegák | Dr. Hummel Zoltán a mikrorostos gél feltalálója, a béltisztítás (méregtelenítés), a bélflóra-helyreállítás és a székletszabályozás szakértője.
Hegyi pásztorok, eszkimók és Vegák
Hegyi pásztorok, eszkimók és Vegák
Mese a hegyi pásztorok, az eszkimók, és a Vegák bélflórájáról
Egyszerű kutatóként a vízben oldódódó rostok biofizikáját tanulmányoztam, nem igazán a rostok érdekeltek, hanem a rostokat körülvevő víz. A víz ezek körül a rostok körül teljesen más „életet kezdenek élni”, mint előtte. A rostok csak szervezők, a vízmolekulák fontos szervezői. Az irodalom ezeknek a vízmolekuláknak a tömegét kötött víznek nevezi, nem biztos, hogy jó az elnevezés, de fogadjuk el. (Egy egészséges fiatalemberben 70% a víz. Ennek 90%-a kötött, rostokhoz kötött. Ezért nem lötyög bennünk a víz!) Véletlenül találkoztam egy baktérium által termelt rosttal, amely minden eddig ismert rostnál jobban „szervezte maga körül” a vízmolekulákat, vízkötésben ő a világbajnok! A rostjai ehetőek.
Ettől kezdve azt kezdtem kutatni, csupán biofizikai szempontból, hogy a bélrendszerbe bekerült ún. Étkezési rostoknak, illetve a hozzájuk kapcsolódó vízmolekuláknak mi a szerepe a bélcsatornában. Rájöttem, hogy legalább háromféle különböző tulajdonságú vízfázis van bennünk. Az egyik az ún. szabad, vagy folyékony víz, amely vízmolekulákat az ozmózis törvénye irányít. A másik a kolloid szemcsékhez tapadó, ún. „duzzadt víz”. Ez a vízfázis nagyon jó ragasztó. Ha valaki ismeri a csirizt, a Technocol Rapid előtt használt papírragasztót, az lehet, hogy tudja, hogy ez a ragasztó keményítő porból (apróra őrölt kolloid szemcsékből) és vízből készült. A harmadik típusú víz az emésztő rendszerünkben, a vízmegkötő képességű rostok közelében található „kötött víz”. Ezután csak ezzel foglalkozom. Ez a víz nem ragasztja fel a bél falára a vízhiányos kolloid szemcséket, nem ragasztó. De kellően megköti a belé került anyagokat, úgy hogy azok számunkra felszívhatóvá válnak. Javítja, de mégis elnyújtja a tápanyagok felszívódását. Javítja a velünk együtt élő baktériumok szaporodását, mert számukra is jobbá válik a tápanyagok felszívódása és a vízhez jutás lehetősége.
Máris itt vagyunk a bélflóránál! A bélcsatornánkban élő több milliárd egysejtűek nélkül semmik sem lennénk. Mikor a bélflóra kutatásával elkezdtem foglalkozni, azt találtam, hogy a táplálkozás-kutatás is érdekel. (Innen aztán nincs megállás! Irány a mai modern táplálkozás helyes elveinek megtalálása!) Elindítottam a honlapomat, amit a „Táplálkozási Reformprogram” elveivel vezettem be. Ha valaki elolvassa a hírlevél-sorozatomat teljesen tisztába lesz az új reformtáplálkozás elveivel.
Kanyarodjunk vissza a bélflórához. A bélflóra tanulmányozásánál rájöttem egy nagyon fontos együttműködésre, ami a bélcsatornánkban található. A három résztvevő: a bélflóra, a bélnyálkahártya és a bélbolyhok kapillárisai. A működési terület a bélbolyhok belseje és külsejének közvetlen környezete. Nagyrészt itt dől el minden, ami az egészségünket illeti. Ha ez a hármas jól működik együtt, akkor egészségesek vagyunk, ha fennakadások vannak az együttműködésben, betegnek érezzük magunkat. A bélflóra mikrobái, a bélnyálkahártya és a bélbolyhok kapillárisainak szoros együttműködése nélkül hamar véget érne földi pályafutásunk. Hogyan működik ez az együttműködés? A bélbolyhokat lefedi a bélbolyhok tövéből kiáramló bélnyálkahártya. (Több kiló bélnyálkahártyát termelünk naponta.) A bélnyálkahártya nagy vízkötő- képességű poliszaharid (olyan, mint a cellulóz) rostokból áll. Ebben a rostok által megkötött vízben, gélben, nagyon jó környezetre lelhetnek a bélflóra mikrobái. A bélbolyhok belsejében viszont ott vannak a nyirok rendszer kapillárisai, amelyből az immunrendszer kibocsájtja védekező anyagait. De mi a szerepe itt a bélflórának? Ha kellő mennyiségű jó mikrobát tartalmaz a bélflóránk, akkor ez a sok mikroba nem engedi elszaporodni a rossz mikrobákat, és így meg vagyunk védve! Az immunrendszerünk gyulladást gerjeszt a rossz mikrobák behatolási helyein, ezekkel az anyagokkal semmisíti meg a betolakodókat. Ha viszont a betolakodók száma nem lenne mérsékelve a bélflóra mikrobái által, akkor egy folytonosan fennálló gyulladás lenne a betolakodás helyén.
Hatékony immunvédekezés nem lehet kiterjedt, életképes jótékony bélflóra nélkül. Tehát, ha nincs kiterjedt, jól működő, jótékony bélflóránk, akkor “fennakadt”, krónikus, gyulladásos folyamatoktól szenvedünk. Ha viszont rendben van a bélflóránk, akkor az immunrendszerünk és a bélflóra együttes erővel gyorsan túléli és legyőzi a kártékony fertőzést.
Így védekezünk hatékonyan a fertőzések ellen. De betegségeink markáns része hiánybetegségeknek tekinthető. Hogyan alakulnak ki? A felszívódási problémák esetében a “terep” ugyanaz, csak egyik résztvevő változik, a bélbolyhokban lévő nyirok kapillárisok helyett a minden bél-bolyhocskában megtalálható érrendszer artériás és vénás kapillárisai lesznek a hármas főszereplő egyike. Most talán választ kaphatunk arra a kérdésre is, hogy miért van az, hogyha hiányos a bélflóránk, akkor a felszívódásban is hiányok vannak?
A szervezetünknek szükséges ásványi anyagokhoz és nyomelemekhez kétféle formában juthatunk: szervetlen és szerves formában. Ásványvizeink szervetlen formában tartalmazzák, ezekez az anyagokat. Nyers ételeinkben főleg szerves formát öltenek, de az emésztő rendszerünknek előbb fel kell tárnia, hogy felszívható legyen. A szervetlen formában lévő ásványi sók vízben ionokká alakulnak. Ionos formában az ásványi sókat és nyomelemeket a sejtjeink viszont csak korlátozott fajtáit és korlátozott mennyiségben képes aktív pumpáival felszívni. Az ásványi anyagok többségét a vastagbélből szerves formában veszi magához a szervezetünk. A bélnyálkahártyában bélflóra mikrobáinak milliárdjai aktívan magukhoz veszik az ásványi anyagokat és saját sejtjeikbe beépítik. A mikrobák gyorsan szaporodnak és gyorsan elhalnak, az elhalt mikrobák szerves anyagaiba beépült ásványi sókat és nyomelemeket már képesek az ún. Chaperonok segítségével fagocitózissal bevinni a sejtekbe. A mikrobák sejtmaradványait először a bélbolyhokat behálózó kapillárisok veszik fel, majd az érrendszer ezeket elszállítja minden egyes sejthez, ahol aztán a Chaperonok beviszik.
Érdekes kapcsolat, hogy Ilja Mecsnikov orosz biokémikus, aki a fagocitózisért kapott Nobel díjat, a bélflóra-kutatás egyik legnagyobb alakjává is vált. Neki az volt a feltételezése, hogy a kaukázusi pásztorok magas átlagos életkora az egészséges bélflórájukkal magyarázható. Érdekes a táplálkozásuk a hegyi pásztoroknak, többnyire erjesztett tejtermékeket esznek, néha szárított húst. A tejet kecskékből és birkákból nyerik. Ott tehén nincs. Az erjesztett tejtermékekkel több milliárd erjesztő mikrobát esznek naponta, bélflórájuk nem kiterjedt ugyan, de a táplálékaik megemésztéséhez ideális! A fertőzések nagyon ritkák, és a hiánybetegség sem éri el őket. Érdekes lenne megvizsgálni, hogy mi történne velük, ha hirtelen lekerülnének közénk, a modern világba? Az étrendünk megszabja a bélflóránk összetételét. Azok, akik mindennap tejterméket fogyasztanak elég, ha a bélflórájuk tejsavbaktériumokat, bifidusz törzseket és egyéb tejet és tejterméket erjesztő mikrobákat tartalmaz. Igaz, hogy a mikrobák össztömege nagy, de a mikrobák változatosságának számossága kevés.
Drámai eset történt az eszkimókkal. Az eszkimók főleg húst és zsírt fogyasztanak. Az energiájukat nem a szénhidrátokból nyerik. (Tehát náluk a rák és a szívbetegség kizárt!) A bélflórájuk szintén nem lehet széles skálájú, de fertőzéstől nem kell tartaniuk a nagy hideg miatt. Amerikai antropológusok tanulmányozás céljából néhány eszkimót elvittek Amerikába, a modern életbe. Egy éven belül a felnőtt eszkimók meghaltak egy kisfiú maradt életben. A felnőtt eszkimók bélflórája nem tudott olyan hirtelen alkalmazkodni a teljesen másfajta táplálkozáshoz, immunrendszerüknek sem volt elég tapasztalata a modern életforma fertőző mikrobáival szemben.
Érdekes lenne ebből a szempontból a vegetáriánusok bélflóráját összehasonlítani az eszkimókéival. Valószínűleg teljesen ellentétes lenne a kétféle bélflóra az ellentétes táplálkozás miatt. Azok a mikrobák melyek az eszkimók bélflóráját jellemzik a vegetáriánusok bélflórájából valószínűleg hiányoznak. Fordítva is igaz, a vegetáriánusokat jellemző mikroorganizmusok valószínűleg nem található az eszkimók bélflórájában. A régóta vegetáriánus étrendet folytatóknak a lassan kialakuló és átalakuló bélflóra miatt nem ajánlanám a hirtelen húsevővé válást, de az eszkimóknak sem, hogy hirtelen Vegák legyenek.
Mi történik velünk, miután néhány antibiotikumos kúrán túl vagyunk? Az addig összetett és gazdag bélflóránk tömegében lecsökken, és összetettségében is súlyosan sérül, mivel vannak érzékenyebb mikrobák, amelyek teljesen kipusztulnak és vannak olyanok, amelyeket „csak” megtizedel az antibiotikum. Fertőzés esetén az immunrendszerünk védekezik, de egyedül nem győzi, a gyulladásos állapot fennmarad, és krónikus betegségektől szenvedünk. A mi modern korunkban ezért is fontos a bélflóránk összetettségének megőrzése. Ha antibiotikum kúrában részt veszünk, ne felejtsük el helyrehozni a bélflóránkat. Sajnos nem lesz gyors folyamat! A rombolás gyorsabb, mint az újjáépítés!
Az újjáépítéshez nélkülözhetetlenek a pre-, pro-, és prímbiotikumok. A bélnyálkahártya szerepénél említettem a rostok által „kötött víz” fontosságát. Ebben szaporodnak és vízhez jutnak a mikrobák, ebben van az ütközet a betolakodó, rossz mikrobák, a jótékony mikrobák és az immunrendszer anyagai között. Ez a közeg fogja meg a felszívandó anyagokat, hogy ne „ficánkoljanak”, hanem „megdermesztve” felszívhatóvá váljanak. Emlékezzünk vissza a hármas főszerepre a beleinkben, az egyik a bélnyálkahártya. Ennek utánzata az én gélem! Tehát egy fontos résztvevő az egészségért való küzdelemben.
Többen megvádolnak, hogy csak saját termékem ajnározására használom a honlapomat. De, „az vessen rám követ”, aki nem így cselekedne. Tudom, hogy veszélyesek a „küldetéstudatosak”, de nem mindig az „ördögtől valók.” Szent-Györgyi Albert, a világ egyik legnagyobb biokémikusa, szerintem legalább akkora, mint a másik Albert, Einstein a fizikában, naponta 10 gramm C-vitamint evett, (saját termékét!) Mert meggyőződése volt, hogy így nem fog rákban meghalni, mint imádott felesége. Erre mondják, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze.
Egyszerű kutatóként a vízben oldódódó rostok biofizikáját tanulmányoztam, nem igazán a rostok érdekeltek, hanem a rostokat körülvevő víz. A víz ezek körül a rostok körül teljesen más „életet kezdenek élni”, mint előtte. A rostok csak szervezők, a vízmolekulák fontos szervezői. Az irodalom ezeknek a vízmolekuláknak a tömegét kötött víznek nevezi, nem biztos, hogy jó az elnevezés, de fogadjuk el. (Egy egészséges fiatalemberben 70% a víz. Ennek 90%-a kötött, rostokhoz kötött. Ezért nem lötyög bennünk a víz!) Véletlenül találkoztam egy baktérium által termelt rosttal, amely minden eddig ismert rostnál jobban „szervezte maga körül” a vízmolekulákat, vízkötésben ő a világbajnok! A rostjai ehetőek.
Ettől kezdve azt kezdtem kutatni, csupán biofizikai szempontból, hogy a bélrendszerbe bekerült ún. Étkezési rostoknak, illetve a hozzájuk kapcsolódó vízmolekuláknak mi a szerepe a bélcsatornában. Rájöttem, hogy legalább háromféle különböző tulajdonságú vízfázis van bennünk. Az egyik az ún. szabad, vagy folyékony víz, amely vízmolekulákat az ozmózis törvénye irányít. A másik a kolloid szemcsékhez tapadó, ún. „duzzadt víz”. Ez a vízfázis nagyon jó ragasztó. Ha valaki ismeri a csirizt, a Technocol Rapid előtt használt papírragasztót, az lehet, hogy tudja, hogy ez a ragasztó keményítő porból (apróra őrölt kolloid szemcsékből) és vízből készült. A harmadik típusú víz az emésztő rendszerünkben, a vízmegkötő képességű rostok közelében található „kötött víz”. Ezután csak ezzel foglalkozom. Ez a víz nem ragasztja fel a bél falára a vízhiányos kolloid szemcséket, nem ragasztó. De kellően megköti a belé került anyagokat, úgy hogy azok számunkra felszívhatóvá válnak. Javítja, de mégis elnyújtja a tápanyagok felszívódását. Javítja a velünk együtt élő baktériumok szaporodását, mert számukra is jobbá válik a tápanyagok felszívódása és a vízhez jutás lehetősége.
Máris itt vagyunk a bélflóránál! A bélcsatornánkban élő több milliárd egysejtűek nélkül semmik sem lennénk. Mikor a bélflóra kutatásával elkezdtem foglalkozni, azt találtam, hogy a táplálkozás-kutatás is érdekel. (Innen aztán nincs megállás! Irány a mai modern táplálkozás helyes elveinek megtalálása!) Elindítottam a honlapomat, amit a „Táplálkozási Reformprogram” elveivel vezettem be. Ha valaki elolvassa a hírlevél-sorozatomat teljesen tisztába lesz az új reformtáplálkozás elveivel.
Kanyarodjunk vissza a bélflórához. A bélflóra tanulmányozásánál rájöttem egy nagyon fontos együttműködésre, ami a bélcsatornánkban található. A három résztvevő: a bélflóra, a bélnyálkahártya és a bélbolyhok kapillárisai. A működési terület a bélbolyhok belseje és külsejének közvetlen környezete. Nagyrészt itt dől el minden, ami az egészségünket illeti. Ha ez a hármas jól működik együtt, akkor egészségesek vagyunk, ha fennakadások vannak az együttműködésben, betegnek érezzük magunkat. A bélflóra mikrobái, a bélnyálkahártya és a bélbolyhok kapillárisainak szoros együttműködése nélkül hamar véget érne földi pályafutásunk. Hogyan működik ez az együttműködés? A bélbolyhokat lefedi a bélbolyhok tövéből kiáramló bélnyálkahártya. (Több kiló bélnyálkahártyát termelünk naponta.) A bélnyálkahártya nagy vízkötő- képességű poliszaharid (olyan, mint a cellulóz) rostokból áll. Ebben a rostok által megkötött vízben, gélben, nagyon jó környezetre lelhetnek a bélflóra mikrobái. A bélbolyhok belsejében viszont ott vannak a nyirok rendszer kapillárisai, amelyből az immunrendszer kibocsájtja védekező anyagait. De mi a szerepe itt a bélflórának? Ha kellő mennyiségű jó mikrobát tartalmaz a bélflóránk, akkor ez a sok mikroba nem engedi elszaporodni a rossz mikrobákat, és így meg vagyunk védve! Az immunrendszerünk gyulladást gerjeszt a rossz mikrobák behatolási helyein, ezekkel az anyagokkal semmisíti meg a betolakodókat. Ha viszont a betolakodók száma nem lenne mérsékelve a bélflóra mikrobái által, akkor egy folytonosan fennálló gyulladás lenne a betolakodás helyén.
Hatékony immunvédekezés nem lehet kiterjedt, életképes jótékony bélflóra nélkül. Tehát, ha nincs kiterjedt, jól működő, jótékony bélflóránk, akkor “fennakadt”, krónikus, gyulladásos folyamatoktól szenvedünk. Ha viszont rendben van a bélflóránk, akkor az immunrendszerünk és a bélflóra együttes erővel gyorsan túléli és legyőzi a kártékony fertőzést.
Így védekezünk hatékonyan a fertőzések ellen. De betegségeink markáns része hiánybetegségeknek tekinthető. Hogyan alakulnak ki? A felszívódási problémák esetében a “terep” ugyanaz, csak egyik résztvevő változik, a bélbolyhokban lévő nyirok kapillárisok helyett a minden bél-bolyhocskában megtalálható érrendszer artériás és vénás kapillárisai lesznek a hármas főszereplő egyike. Most talán választ kaphatunk arra a kérdésre is, hogy miért van az, hogyha hiányos a bélflóránk, akkor a felszívódásban is hiányok vannak?
A szervezetünknek szükséges ásványi anyagokhoz és nyomelemekhez kétféle formában juthatunk: szervetlen és szerves formában. Ásványvizeink szervetlen formában tartalmazzák, ezekez az anyagokat. Nyers ételeinkben főleg szerves formát öltenek, de az emésztő rendszerünknek előbb fel kell tárnia, hogy felszívható legyen. A szervetlen formában lévő ásványi sók vízben ionokká alakulnak. Ionos formában az ásványi sókat és nyomelemeket a sejtjeink viszont csak korlátozott fajtáit és korlátozott mennyiségben képes aktív pumpáival felszívni. Az ásványi anyagok többségét a vastagbélből szerves formában veszi magához a szervezetünk. A bélnyálkahártyában bélflóra mikrobáinak milliárdjai aktívan magukhoz veszik az ásványi anyagokat és saját sejtjeikbe beépítik. A mikrobák gyorsan szaporodnak és gyorsan elhalnak, az elhalt mikrobák szerves anyagaiba beépült ásványi sókat és nyomelemeket már képesek az ún. Chaperonok segítségével fagocitózissal bevinni a sejtekbe. A mikrobák sejtmaradványait először a bélbolyhokat behálózó kapillárisok veszik fel, majd az érrendszer ezeket elszállítja minden egyes sejthez, ahol aztán a Chaperonok beviszik.
Érdekes kapcsolat, hogy Ilja Mecsnikov orosz biokémikus, aki a fagocitózisért kapott Nobel díjat, a bélflóra-kutatás egyik legnagyobb alakjává is vált. Neki az volt a feltételezése, hogy a kaukázusi pásztorok magas átlagos életkora az egészséges bélflórájukkal magyarázható. Érdekes a táplálkozásuk a hegyi pásztoroknak, többnyire erjesztett tejtermékeket esznek, néha szárított húst. A tejet kecskékből és birkákból nyerik. Ott tehén nincs. Az erjesztett tejtermékekkel több milliárd erjesztő mikrobát esznek naponta, bélflórájuk nem kiterjedt ugyan, de a táplálékaik megemésztéséhez ideális! A fertőzések nagyon ritkák, és a hiánybetegség sem éri el őket. Érdekes lenne megvizsgálni, hogy mi történne velük, ha hirtelen lekerülnének közénk, a modern világba? Az étrendünk megszabja a bélflóránk összetételét. Azok, akik mindennap tejterméket fogyasztanak elég, ha a bélflórájuk tejsavbaktériumokat, bifidusz törzseket és egyéb tejet és tejterméket erjesztő mikrobákat tartalmaz. Igaz, hogy a mikrobák össztömege nagy, de a mikrobák változatosságának számossága kevés.
Drámai eset történt az eszkimókkal. Az eszkimók főleg húst és zsírt fogyasztanak. Az energiájukat nem a szénhidrátokból nyerik. (Tehát náluk a rák és a szívbetegség kizárt!) A bélflórájuk szintén nem lehet széles skálájú, de fertőzéstől nem kell tartaniuk a nagy hideg miatt. Amerikai antropológusok tanulmányozás céljából néhány eszkimót elvittek Amerikába, a modern életbe. Egy éven belül a felnőtt eszkimók meghaltak egy kisfiú maradt életben. A felnőtt eszkimók bélflórája nem tudott olyan hirtelen alkalmazkodni a teljesen másfajta táplálkozáshoz, immunrendszerüknek sem volt elég tapasztalata a modern életforma fertőző mikrobáival szemben.
Érdekes lenne ebből a szempontból a vegetáriánusok bélflóráját összehasonlítani az eszkimókéival. Valószínűleg teljesen ellentétes lenne a kétféle bélflóra az ellentétes táplálkozás miatt. Azok a mikrobák melyek az eszkimók bélflóráját jellemzik a vegetáriánusok bélflórájából valószínűleg hiányoznak. Fordítva is igaz, a vegetáriánusokat jellemző mikroorganizmusok valószínűleg nem található az eszkimók bélflórájában. A régóta vegetáriánus étrendet folytatóknak a lassan kialakuló és átalakuló bélflóra miatt nem ajánlanám a hirtelen húsevővé válást, de az eszkimóknak sem, hogy hirtelen Vegák legyenek.
Mi történik velünk, miután néhány antibiotikumos kúrán túl vagyunk? Az addig összetett és gazdag bélflóránk tömegében lecsökken, és összetettségében is súlyosan sérül, mivel vannak érzékenyebb mikrobák, amelyek teljesen kipusztulnak és vannak olyanok, amelyeket „csak” megtizedel az antibiotikum. Fertőzés esetén az immunrendszerünk védekezik, de egyedül nem győzi, a gyulladásos állapot fennmarad, és krónikus betegségektől szenvedünk. A mi modern korunkban ezért is fontos a bélflóránk összetettségének megőrzése. Ha antibiotikum kúrában részt veszünk, ne felejtsük el helyrehozni a bélflóránkat. Sajnos nem lesz gyors folyamat! A rombolás gyorsabb, mint az újjáépítés!
Az újjáépítéshez nélkülözhetetlenek a pre-, pro-, és prímbiotikumok. A bélnyálkahártya szerepénél említettem a rostok által „kötött víz” fontosságát. Ebben szaporodnak és vízhez jutnak a mikrobák, ebben van az ütközet a betolakodó, rossz mikrobák, a jótékony mikrobák és az immunrendszer anyagai között. Ez a közeg fogja meg a felszívandó anyagokat, hogy ne „ficánkoljanak”, hanem „megdermesztve” felszívhatóvá váljanak. Emlékezzünk vissza a hármas főszerepre a beleinkben, az egyik a bélnyálkahártya. Ennek utánzata az én gélem! Tehát egy fontos résztvevő az egészségért való küzdelemben.
Többen megvádolnak, hogy csak saját termékem ajnározására használom a honlapomat. De, „az vessen rám követ”, aki nem így cselekedne. Tudom, hogy veszélyesek a „küldetéstudatosak”, de nem mindig az „ördögtől valók.” Szent-Györgyi Albert, a világ egyik legnagyobb biokémikusa, szerintem legalább akkora, mint a másik Albert, Einstein a fizikában, naponta 10 gramm C-vitamint evett, (saját termékét!) Mert meggyőződése volt, hogy így nem fog rákban meghalni, mint imádott felesége. Erre mondják, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése